(egy fikciós, folytatásos regény a viktoriánus korból)
Pár utcányira a Towertől, a párbaj előtt alig egy órával, egy főúri palota egyik szobájában két férfi beszélgetett, egy vad tekintetű, erélyes, tagbaszakadt idősebb férfi és egy kissé riadtan álldogáló komornyikféle.
– Elvittem a levelet mylord.
– Ott volt Sir Mayne?
– Sajnos nem volt mylord. Sir Mayne pár hétig nem lesz elérhető.
– A fenébe – kiáltott dühösen a tagbaszakadt férfi és mérgében a mahagóni asztalra csapott.
– A levelet azonban … – folytatta a komornyik.
– Igen? – kérdezte szinte vészjósló hangon a másik.
– Átadtam William Charles Harris kapitánynak, aki a Metropolitan Police segédbiztosa. Amíg Sir Mayne nem elérhető, addig ő intézi az operatív ügyeket.
A tagbaszakadt férfi szúrós pillantással nézett a komornyikra, majd kissé elgondolkodott, s végül megkérdezte.
– Mit lehet róla tudni?
– Harris híres a precizitásáról, fegyelmezettségéről és szervezőkészségéről. Katonai vezetőként került oda, s a rend feltétlen híve. Sir Mayne is neki adta volna át az ügyet. Sőt, úgy gondolom…
– Igen? – kérdezte a másik.
– Szerintem jobban is járunk Harris kapitánnyal. Sir Mayne az utóbbi években eléggé zárkózott. Az emberei tisztelik ugyan, de félnek tőle és olyan furcsa szabályokat is hoz, hogy tiltsák meg a gyerekeknek a hógolyózást nyilvános helyen.
– Annak tényleg semmi értelme nincs.
– Nyáron ő is ott volt, amikor Hyde Parkban sokakat megköveztek, ő is súlyosan megsérült, még nem gyógyult fel teljesen.
Kis csönd állt be, a komornyik várta a választ, hogy hibát követett-e el, míg a másik értelmezte a hallottakat. Végül megszólalt:
– Akkor rendben van. Még valami?
– Semmi más uram.
– Akkor megvárjuk a választ, s reméljük, hogy Richard hamarosan előkerül
A komornyik némán bólintott, majd a férfi intésére elhagyta a szobát.
Eközben a Whitehall Place 4. szám alatt az Executive Assistant Commissioner irodájába éppen egy levelet hoztak, a fenti beszélgetéssel kapcsolatban.
Harris kapitány elgondolkodva nézte a boríték címzését:
Sir Richard Mayne, KCB
Metropolitan Police rendőrfőkapitánya
4, Whitehall Place
London, SW
A levél ugyan nem neki szólt, de mivel az utóbbi időben Sir Mayne valóban keveset tartózkodott az irodájában, az ilyen levelek rendszerint nála kötöttek ki.
Kibontotta a borítékot és ezt olvasta a levélben
Uram,
Stanhope grófja utasított, hogy azonnal hívjam fel a figyelmüket egyetlen fia eltűnésének nyomasztó ügyére. Richard Stanhope urat 25. inst (folyó hó 25-e) délutánja óta nem látták. A fiatal urat legutóbb a családi palotából való távozáskor figyelték meg, és azóta sem tért vissza, és nem küldött üzenetet sem.
Tekintettel a körülmények súlyosságára, valamint a fiatal férfi derék jellemére és társadalmi helyzetére, tisztelettel kérjük a Fővárosi Rendőrség segítségét a mihamarabbi tartózkodási helyének megállapításához.
Tisztelettel:
Horace Campbell
Stanhope gróf magántitkára
Harris nagyot sóhajtott, hiszen egyáltalán nem volt ismeretlen számára az eltűnt ’fiú’, aki már vagy 35 éves lehetett. Számos esetben előfordult már a neve, s Harris egy pillanatra becsukta a szemét majd eltűnődött.
„Richard Stanhope ismét eltűnt. Nos, aligha meglepő. Az ifjú úr neve már nem egyszer került elő belső jelentéseinkben – Whitechapel, St. Giles, sőt még a Soho egyik legrégebbi bordélyházában is. Néhány évvel ezelőtt egy ‘Lavinia R.’ nevű hölgy panaszt is tett… no persze gyorsan elhallgattatták, ahogyan sok másikat is. A grófi család természetesen minden alkalommal mindent megtesz, hogy megőrizze a jó hírét, de úgy tűnik, az ifjú örökös másféle örömöket keres… Mégis, kötelességem a vizsgálat. Különösen, ha ilyen rangú család kéri.
Az első lépés: kiküldeni egy detektívet a King’s Cross és Euston állomásokhoz, és felkeresni Mrs. Brown-t a Soho Lane-ben. Ő ismeri azokat az utcákat, ahol az ifjú Richard oly gyakran eltűnik.
Hivatalos válaszom persze udvarias és tárgyszerű lesz. Semmi utalás arra, amit tudok, vagy sejtek. A családnak joga van a látszathoz – nekem pedig a kötelességem, hogy felderítsem az igazságot, még akkor is, ha ők talán nem is kérik igazán.”
Eközben halk kopogás hallatszott, s a válaszra Douglas Labalmondière, Sir Mayne másik segédbiztosa lépett be, aki francia származású arisztokrataként került az angol rendőrség élére.
– William, egy kései ebéd? – kérdezte franciás könnyedséggel.
– Még van egy levél, amire válaszolni akarok, aztán mehetünk – mondta Harris, miközben a másik segédbiztos felé tartotta a levelet, aki gyorsan átfutotta azt.
– Óh, az úr ismét méltóztatott eltűnni?
– Igen, s újra keresni fogjuk, mert ez a kötelességünk.
– Ha jól emlékszem a múltkor is három hölgy rabolta el … mármint a szívét … vagyis inkább a pénztárcáját…
– Talán most sem lesz másképp
Harris arca kissé elkomorult, s eszébe jutott néhány ügy, amelyben az eltűnt személy nőket, gyereklányokat bántalmazott, de természetesen soha nem kapott érte semmilyen büntetést.
– Tudod mit, menjünk ebédeljünk, aztán majd válaszolok. Talán valóban nem annyira sürgős az ügy.
Ezzel felkapta a köpenyét és elindultak.
Talán már a párbaj időpontja is elérkezett, amikor a Stanhope-palotába válasz érkezett a rendőrségtől. A válasz ugyan a titkárnak érkezett, de a tagbaszakadt férfi, az idősebb Stanhope izgatottan tépte fel a borítékot, s átfutotta a levelet.
Metropolitan Police,
4 Whitehall Place, London, SW
1866. október 30.
Őlordsága, Stanhope gróf magántitkárának
Uram,
Megtiszteltetés számomra, hogy igazolhatom a mai nap kelt levelének kézhezvételét, amely a Hon szerencsétlen eltűnésével kapcsolatos, aki Richard Stanhope, őlordságának, Stanhope grófjának fia.
Kérem, engedje meg, hogy kifejezzem aggodalmamat ezzel a nyomasztó üggyel kapcsolatban. Kommunikációjának megfelelően utasítást adtam, hogy az adatokat közöljék annak a területnek a felügyelőjével, amelyben az eltűnt személyt látták utoljára. Azonnali vizsgálatokat indítottak a helyi őrszolgálatosok körében, valamint a különböző vasútállomásokon és szálláshelyeken szerte a városban.
Felkértem egy tapasztalt felügyelőt is a nyomozói osztályunktól, aki irányításom alatt folytatja le a további vizsgálatokat.
Hálás lennék, ha haladéktalanul értesítene, ha bármilyen új információra derülne fény, vagy ha a fiatal úr önszántából visszatérne.
Maradok, Uram,
engedelmes és alázatos szolgája,
WC Harris kapitány
a Fővárosi Rendőrkapitány (végrehajtó) helyettese
Valóban nem kellett sokat várni a válaszra, a gépezet pedig elindult. A fiatalúr valóban többször is eltűnt már napokra, de az utóbbi két hónapban olyannyira megváltozott a viselkedése, hogy az apja, a mindenkivel vad, durva és kegyetlen Stanhope gróf, ezúttal komolyan aggódott a fiáért.
Az ő számára az emberélet mit sem számított, ebben tovább vitte rabszolgatartó ősei gondolkodásmódját, de a fia, a húszezer holdnyi birtok és más érdekeltség egyedüli örököse, az mégis más volt – érte őszintén aggódott, ha sokszor voltak összetűzéseik is.
Pár hónapja azonban teljesen megváltozott minden. Akkor ismerte meg azt az átkozott nőt, akit Jégkirálynőként ismernek sokan. Richard teljesen elveszítette az ítélőképességét, s heteken keresztül járt nő nyomában teljesen eredménytelenül. Aztán egy nap meghívó érkezett egy titokzatos palotába, ahová természetesen elment.
Másnap azonban, amikor hazaérkezett, mintha kicserélték volna. Hallgatag és társaságkerülő lett, még az apjával sem nagyon akart beszélni.
Így múltak a hetek, aztán egyszerre csak hirtelen eltűnt a palotából.
S ez az apát, kissé megrémisztette.
folytatás a következő hétvégén…
