Jules Verne egyike a legismertebb íróknak, akinek műveit az UNESCO adatai alapján már (legalább) 148 nyelvre fordították le, s Project Gutenberg letöltési listáján jórészt csak angol nyelven írók előzik meg, akiknek óhatatlanul előnye van vele szemben, hiszen az Internet legelterjedtebb nyelve az angol. Bizonyára nem véletlen ez a népszerűség, amely még most is, a halála után több, mint száztizenöt évvel tart. Egyike azon kevés külföldinek, akik neve magyar formában rögzült az emberekben, így lett ő a számunkra Verne Gyula.
Ma már talán kissé megkopott a fénye, hiszen azok a találmányok amelyeket műveiben előrejelzett lassan szinte mind megvalósulnak, s a mai kor emberének már kevésbé hihetetlenek, de a nevét hallva, még szinte mindenki tudja kiről is van szó – róla és általa teremtett világról (is) szól ez a blog. Először ismerkedjünk is meg vele – ki is volt a „technika varázslója” …
Nantes
Egy évszázaddal Jules Verne születése előtt Nantes városának még hatalmas kereskedőkasztja volt: hajótulajdonosok és kereskedők, akik vitorlás hajóikat a Loire-on működtették, és karibi birtokokkal rendelkeztek. Gazdagságuk már-már mesebeli volt, és a kikötő népe „Saint-Domingue-i ültetvényeseknek” hívta őket – ezek az emberek olyanok voltak, mint az Ezeregyéjszaka fűszerkereskedői.
1721-ben huszonnégy közülük úgy döntött, hogy megvásárol egy homokos földterületet, amely üresen, kihasználatlanul terült el a város szívében, alig pár lépésre a Tőzsdétől. Egyetlen lakója a Grognart-malom molnárja volt, aki tiltakozott ugyan – de végül jó árat kapott a malmáért. Feydeau de Brou, Bretagne intendánsa jóváhagyta az eladási szerződést, és „Feydeau-szigetnek” keresztelték el a területet.
Ezután, egzotikus fából készült cölöpökre és a padlószintre építkezve, hogy a hordalékos talajra rögzítsék, a vásárlók huszonnégy luxusrezidenciát építettek saját használatra. Ezek a házak egyenletesen sorakoztak egy központi utca, a Kervégant utca mentén. Az épületek gazdagon díszítettek voltak: faragott erkélyek, klasszikus és helyi stílusú oszlopfők, kínai selyemszőttesek és más csodák ékesítették őket. Ezek a kereskedők – Deurbrouck, Espivent de la Villeboisnet, Sarrebourse d’Auteville és társaik – tengerentúli vagyonuk birtokában, saját szigetükön zárt életet éltek, miközben Villeustreux márki erkélyének árnyékában sétáltak, aki az egész sziget urának számított.
A párizsi béke, valamint a rabszolgák felkelése tönkretette és szétzavarta a Saint-Domingue-i ültetvényeseket. A Feydeau-szigetet lassanként elhagyták eredeti tulajdonosai. A Loire áradásai miatt a lakosokat arra kötelezték, hogy megemeljék az utcaszintet; a földszinti lakásokból alacsony kis boltok lettek, a korábban fenséges épületeket szinte összezsugorodtak.
Később, az új lakók – akik szívesen rendezkedtek be a kor divatja szerint – tömegesen vásároltak régi bútorokat, kínai porcelánkészletet vagy kézzel festett díszes táblácskákat. A sziget elpolgáriasodott, a százéves fák lombjai alatt még mindig ott sétáltak a Grands Armateurs sétányán (Nagy Hajótulajdonosok sétányán) az egykori urak utódai, de főként már nem kereskedők, hanem mindenféle más polgárok.
A szülők
1826 őszén Pierre Verne – aki épp csak megérkezett Nantes városába – egy nap szintén sétálni indult, és találkozott egy bájos, fiatal lánnyal az óváros egyik szigetnegyedében. A nőt „olyan könnyednek és aranylónak” látta, mint az őszi leveleket. A sétáló lányról megtudta, hogy Sophie Allotte de la Fuÿe a neve. Ismét látni akarta – s a két fiatal gyorsan egymásba szeretett, és többé nem is váltak el.
A Nantes-i városháza és a Sainte-Croix plébánia nyilvántartásai szerint házasságot kötöttek 1827. február 19-én:
„Pierre Verne, Gabriel Verne provinsi bíró és Masthie Prévost fia, feleségül vette Sophie-t – Jean Augustin Allotte de la Fuÿe és Adélaïde Guillochet de Laperrière leányát –, aki szüleivel a Feydeau-sziget Olivier-de-Clisson utcájának 4. számában lakott.”
Pierre Verne, a Provins-i bíró fia, aki Nantes-ban kívánt letelepedni, nemrégiben meg is vásárolta egy ügyvédi iroda jogait (Paqueteau úr irodáját), amely a Jean-Bart rakpart 2. szám alatt működött – ahogyan ezt a városi évkönyv 1825-ös kiadása is rögzíti.
A fiatal házaspár, akik kezdetben szerény körülmények között éltek, beköltözött Sophie szüleinek lakásába, ahol alig egy évre rá, 1828. február 8-án késő délelőtt megszületett első gyermekük: Jules Gabriel Verne.
A szülők
Verne családi neve valószínűleg Vergne volt, amely egyike a legrégebbi francia családoknak. A vergne-fa (égerfa) szerepel a család címerében is, s kizöldülésével a tavasz érkezését jelenti franciahonban. Az első ismert ős egy Vital Verne nevű francia cipészmester volt, aki 1520 körül született. A család eredetileg talán olasz származású lehetett.
Jules Gabriel Verne apja Pierre Verne (balra) nantes-i ügyvéd volt, akinek apja (vagyis Verne apai nagyapja, szintén Gabriel Verne) a Párizstól délre fekvő Provins-ben volt bíró, ahonnan (a harmadik gyermekként született) Pierre Verne 24 évesen érkezett Nantes-ba, ahol Pacqueteau úr ügyvédi irodájában kezdett dolgozni, amit később (3 év múlva) megvásárolt, s attól kezdve saját irodájaként működtette.
Édesanyja Sophie Allotte de la Fuye asszony (Sophie Marie Adelaïde-Julienne Allotte de la Fuÿe szül. Guillochet de La Perrière lánya), egy elszegényedett hajóépítő és hajótulajdonos családból származott, s 1826 őszén (a családi hagyomány szerint a Feydeau-sziget szilfái alatt) ismerkedett meg Pierre Verne ügyvéddel.
Az ismeretségből gyorsan házasság lett, hiszen már 1827 február 19-én megtartották az esküvőt, szűk családi körben, ahol még Pierre Verne apja és édesanyja sem vett részt a rossz közlekedési viszonyok miatt. Ekkor még leggyorsabban postakocsival közlekedhettek az emberek, s a Provins-Nantes út közel 5 napig tartott.
A születés
Egy év sem telt el, amikor 1828 február 8-án délelőtt tizenegy órakor megszületett Jules Gabriel az elsőszülött gyermek a nantes-i Feydeau-szigeten lévő házban, a Rue de Clisson és a Rue Kervégan találkozásánál (a Olivier-de-Clisson 4. rue-ban), s a fiú keresztelőjén már részt vett a nagypapa és a nagymama is, az öt napos postakocsis utazás után. A fiú egy római császárról vagy egy negyedik századi mártírról kapta a Jules nevet és az apai nagyapja után a Gabrielt.
A hivatalos keresztelőre csak később került sor a zord időjárás miatt, ahol egyébként szinte mindenki megjelent a családból, a könnyelmű Prudent Allotte bácsitól, a tekintélyes D’Alexandre de la Fuye hajósgazdáig. Ott volt természetesen Sophie két sógora de Chateaubourg festő és Francois Tronson vizsgálóbíró is. Ott volt Adelaide Allotte-Lapierre nagymama is, a nyughatatlan Jean Auguste Allotte utazó és vállalkozó felesége. Az ebédlő faláról az egybegyűltekre Francois Guillechote de Laperriere normann tengerésztől Alexandre Allotte de la Fuye nantes-i hajósig néztek le az ősök.
A keresztszülők egy Jules nevű nagybácsi és Dame Sophie voltak. A keresztelőn (bár Auguste-nak kellett volna) a másik nagybácsi elnökölt Prudent, akit mindenki nagy (Uncle) Prudent-nek nevezett. Ez a korábban már kereskedő, kalóz, hajótulajdonos és ki tudja mi minden foglalkozást megért rokon ekkor éppen Brais falujának polgármestere volt. Ő ekkor azt jövendölte, hogy Jules költő lesz. Az ő elbeszéléseiből halhatta később Jules, hogy a családnak skót gyökerei is vannak, bár ez eddig nem bizonyosodott be. Nem sajnálta a fáradtságot, hogy gyalogosan érkezzen a keresztelőre hét mérföldnyi utat megtéve.
