A 282 tonnás, kétárbocos hajót Amazon néven gyártotta Joshua Dewis 1861-ben a Spencer-szigeten (Nova Scotia) nyolc (más források szerint kilenc) befektető (többek között az építő és William Henry Bigalow) részére, s a közeli Parrsboro városában regisztrálták.

A hajó hossza 99,3 láb, a szélessége 22,5 láb, a merülése 11,7 lábnyi volt, s 1861. május 18-án bocsátották vízre. Az első kapitánya Robert McLellan, az egyik tulajdonos fia volt, aki az első út megkezdése után kilenc nappal tüdőgyulladásban meghalt. John Nutting Parker a következő kapitány egy halászhajónak ütközött, így a hajót javításra vontatták, de közben a hajógyár kigyulladt.
A következő útnak (az első transzatlanti átkelésnek) már egy új kapitánnyal indult, aki összeütközött egy másik hajóval Dover közelében, a La Manche-csatornán, így a kapitányt elbocsátották. A következő kapitánya Hari Winchester, 1864. június 10-én belefulladt a tengerbe Bostonnál.
Ezt követően Közép- és Dél-Amerikában, valamint a Karib-szigeteken kereskedtek, majd 1867-ben zátonyra futott Glace Bay közelében. Egy New York-i, Richard Haines megmentette és értékesítette rakományt 1750 dollárért. A hajót megjavították, amelynek költsége 8,825.03 dollár volt, majd eladták egy új tulajdonosi körnek.
A 24 részvény négy ember tulajdonába került (James H. Winchester – 12 részvény, Benjamin Spooner Briggs – 8 részvény, Sylvester Goodwin – 2 részvény, Daniel T. Sampson – 2 részvény)
A hajót teljesen átépítették, a hossza 107 lábra, szélessége 26,6 lábra, merülése 16,2 lábra nőtt, a fedélzetek száma pedig kettőre, valamint a nevét megváltoztatták (Mary Celeste) és Adriai-tengeren akartak vele kereskedni.
A Mary Celeste 1872. november 5-én kikötött az East Riveren (New York) és felvette a rakományát, amely 1701 hordónyi (kb. 200.000 liter) alkohol volt, kb. 35.000 dollár értékben. A hajó és rakománya összesen 46.000 dollárt (ma pénzben 688 ezer dollár) ért.
A kapitány Benjamin Spooner Briggs volt, aki hét fős legénységnek parancsolt, volt közöttük egy dán és négy német, csak az első tiszt és szakács volt amerikai, de mindenki folyékonyan beszélt angolul. Elkísérte a kapitányt az útra felesége, Sarah és kétéves kislánya Sophia is, hétéves kisfia a nagyszülőkkel maradt.

A hajó legénysége és utasai:
- Benjamin S. Briggs kapitány (amerikai) 37 éves
- Albert C. Richardson első tiszt (amerikai) 28 éves – a kapitány régi barátja
- Andrew Gilling (Andres Jensen Gylling) másodtiszt (dán) 23 éves – az első komolyabb megbízatása volt
- Edward W. Head szakács és steward (amerikai) 23 éves
- Volkert Lorenzen tengerész (német) 29 éves
- Arian Martens tengerész (német) 35 éves
- Boz Lorenzen tengerész (német) 23 éves
- Gottlieb Goodschaad tengerész (német) 23 éves
- Sarah Elizabeth Briggs (Sarah Elizabeth Cobb) a kapitány felesége (amerikai 30 éves)
- Sophia Matilda Briggs a kapitány kislánya (amerikai) 2 éves
A négy német egyaránt a Föhr szigetéről származott, amely egyébként 1864-ig dán fennhatóság alatt állt, sőt korábban a dán királyok kedvelt üdülőhelye volt, vagyis a legénység német tagjai félig-meddig dánok voltak.
Briggs november 4-én délelőtt megkötötte a szerződést, majd leadta a legénység névsorát a tengerhajózási felügyelőségen és megkötötte a rakomány- és hajóbiztosítást, de élet és balesetbiztosítást nem kötött. Ötödikén reggel indultak el a 44-es mólóról és kihajóztak a kikötőből, de alig három mérföld után lehorgonyoztak, mert éppen szélcsend volt. Miközben várakoztak, társadalmi életet is éltek.
Az utazás előtti estét Briggs kapitány régi barátjával David Reed Morehouse kapitánnyal vacsorázott. Sokat szolgáltak már együtt, s feleségeik is jóban voltak. A beszélgetés közben kiderült, hogy Morehouse kanadai hajója, a Dei Gratia hasonló útra készül, mint ők, de egyelőre a rakományra (1735 hordó kőolaj) várt, de annak késése miatt, végül csak november 15-én tudott elindulni.
A Mary Celeste 7-én délben, 52 órás várakozás után végre elindult.

A hajónapló bejegyzése alapján, Briggs kapitány november 24-én, viharos időben pillantotta meg az Azori-szigeteket, de ezt követően már csak egyetlen bejegyzés szerepelt a hajónaplóban, a november 25-i pozíció.
A Dei Gratia kormányosa, John Johnson december 4-én délután egy óra tájban vette észre a hajót (38 ° 20 ‘0 „N 17 ° 15’ 0” W ) és figyelmeztette a másodkapitányt, John Wrightot, aki értesítette a kapitányt.

Morehouse csodálkozott a Mary Celeste kihaltságán és körülbelül 400 méterre megközelítette a másik hajót és több mint két órán keresztül figyelték.
A hajóra végül átkelt Oliver Deveau első tiszt és jelentette, hogy a hajó kihalt, s ugyan 1,1 méteres a víz a raktérben, de hajózható állapotban van. A kapitány naplója kivételével minden papír hiányzott, az óra nem járt, az iránytű megsemmisült, a szextáns és tengeri kronométer eltűnt.
A kapitány kabinjában a paliszanderfából készült melodeonon még a kotta is rajta volt, mintha játék közben hagyták volna ott. A kis Sophie játékai gondosan el voltak rakva, a legénységi szálláson kiteregetett ruha száradt a szárítókötélen. A hajókonyhában még látszottak a reggeli előkészületei, de csak a teríték fele volt felrakva. (Ezek a részletek – a félbehagyott reggeli, a száradó ruha – azonban jórészt a későbbi, kitalált változatokból, főként Arthur Conan Doyle 1884-es novellájából származnak.)
A kapitány kabinjában a köhögés elleni szirup üvegcséje nyitva volt.
A tíz alkoholos hordóból egy csapra volt verve, de a hajón semmilyen küzdelem vagy tivornya nyomai nem látszottak, mindössze a 12 fős mentőcsónak hiányzott, ám a csónakdaru le volt kötözve, viszont a fedélzeti korlát ki volt emelve egy pár méteres szakaszon.
Deveau két matróz (Charles Augustus Anderson és Charles Lund) segítségével bevezette a hajót Gibraltárba, ahová december 13-án értek el, majd másfél héttel később továbbhajóztak Genovába. Az 1701 hordóból összesen kilencet találtak üresen.

A hajó tulajdonosai december 14-én kapták meg Morehouse Gibraltárból küldött rövid táviratát: „December negyedikén megtaláltuk a Mary Celeste-et a nyílt tengeren. A hajó teljesen elhagyatott, de majdnem sértetlen és úszóképes. Az Admiralitás hivatalból megteszi a szükséges intézkedéseket.”
Gibraltárban a leggondosabb vizsgálat sem talált semmi különleges nyomot, pedig három hónapon keresztül vizsgálták.
A kapitány a vizsgálat végeztével, 1873 március 10-én 1700 font jutalmat kapott, amely a hajó és rakomány értékének csupán 15%-a volt, így jóval kevesebb volt a szokásos 33%-nál.
A hajót hamar rendbe hozták és eladták, de balsors tovább üldözte (s hát a tengerészek nagyon babonásak), így 17 alkalommal cserélt gazdát, majd 1885 januárjában utolsó gazdája biztosítási csalás céljából szándékosan zátonyra futtatta Haiti partjainál.
A történetet többször is feldolgozták, többek között Philip José Farmer is, aki Verne 80 nap alatt a Föld körül című regényének feldolgozásában is leírta a saját fikcióját.

Briggs kapitány egy tipikus tengerészdinasztia tagja, ahol az apa és nagyapa is tengerész volt, mint ahogy Benjamin öt testvére közül négyen tengerészkapitányok lettek. Briggs meggyőződéses antialkoholista és mélyen vallásos volt, amely azonban nem akadályozta meg abban, hogy az unokahúgát vegye feleségül.
Széles látókörű, művelt ember volt, aki 1863-ban Gibraltárban (a nászútján) csatlakozott az angol szabadkőműves páholyhoz. Semmi nem mutatott arra, hogy hirtelen elhatározásból vagy kényszer hatására cselekedett volna, így az eset azóta is megmagyarázhatatlan.
[xyz-ihs snippet=”End”]